frozalia

• Blog oldal
• Archívum
• 

eltűnt bejegyzések

Bocsi srácok: nincsenek meg a képek. Tudom, be kéne rakni, de az októberi könyvösszegzés megírásához is lusta vagyok. Igyekszem pótolni, örülök, hogy a "helyre állításra" tellett tőlem...

Szeptemberi könyvösszegzés - 2011

1. Totál szívás

Végre ismét Christopher Moore-t is a kezembe fogtam.

A Totál szívás A Vérszívó démonok folytatása. Abban a részben megismerkedhettünk Jody-val és Tommy-val. Most folytatódik a történetük. Mily meglepő – Tommy is vámpír lett. Ez egészen addig annyira nem zavarja, amíg el nem kezdenek rájuk vadászni az előző részben megismert állatok, akik egy kékre festett sztriptíz táncosnőt is összeszedtek Las Vegasban.

Ott a Császár hű kutyáival, és természetesen a fővámpír sem hiányozhat. Mindezeket beraktuk egy jó kis turmixba, és elindítottuk.

Hozzá raktunk még egy új szereplőt Abby személyében, és mehet is a történet.

Moore könyve valahogy nem volt az igazi. Az első rész még sokszor megnevetetett, ez a rész azonban… olvasmányos volt, vicces is, de úgy igazán egyszer nevettem könnyesre magam, igaz akkor két oldalon keresztül kaptam az osztást. :)

Jody próbálja Tommy-t bevezetni a vámpír lét rejtelmeibe, kisebb-nagyobb sikerekkel. Tommy azonban makacs is, fiatal is. Egy dologban azonban igaza van: ha ő is vámpír, ki fogja a nappali dolgaikat intézni? És így kerül a képbe Abby, a nagydumás, nagyon laza, de valójában velejéig kedves kiscsaj. Humoros eseményeken keresztül megy a könyv, de valahogy akkor is jobbat, viccesebbet vártam. Ezek után félek elolvasni az utolsó részt, de addig olvasok úgyis mást is, no meg van még pár könyve Moore-nak, amikből választhatok, szóval azok még visszahozhatják a kedvet a harmadik részhez.

Kedvenc karakter: Jody, Abby.

2. Fekete tőr testvériség II. – Síron túli szerető

Ward nagyon jól csinálta, amikor azt mondta, hogy indít egy vámpír-sorozatot, kiad vagy 50 könyvet a felettébb kreatív címeivel, de – és ez nagyon fontos – nem úgy csinálja, mint a többiek, hogy a 8. részt már azért veszed meg, mert ha már az első 7 is megvan… Nem, ő ennél sokkal ügyesebben csinálja.

Fogott egy Testvériséget, teremtett x számú tagot, és elkezdte írni a regényeit. Ahogy azt már láthattuk, olvashattuk, az első regénye Warth-ról a vámpírkirályról szólt. A második Rhage-ről, a harcosról szól.

Érdekes, hogy Rhage alakját a legtöbb rajongó Jason Lewis (link) személyében találta meg. Hát-hát…

Rhage karaktere úgy érzem, jobban ki van dolgozva, mint az előző részben Warth-é. Talán azért is, mert a harcos nincs egyedül. Egy átok miatt, ha nem tudja kontrolálni érzelmeit, egy sárkány-lény szabadul ki a testéből. Ez a szörny a hátára van tetoválva.

Rhage amúgy nagy szoknyavadász főleg a már említett szörny miatt: kordában tartása két dologgal megoldható – sok harc és legalább ugyanennyi szex.

És itt térhetünk rá Mary-re, aki ebben a részben a női főszereplő lesz. Van egy fiú, John, aki nem tud beszélni, összeismerkedik Mary-vel és szomszédjával, Bellával. Utóbbi hamar rájön, hogy a fiú szintén vámpír, csak még nem alakult át, és a fiú sem tudja magáról, mi vár rá. Úgyhogy elviszi őket a testvériséghez. Mary-nek azt mondják, hogy tolmácsolnia kellene – a terv, hogy aztán majd törlik a memóriáját. Csak nem számolnak azzal, hogy Rhage, aki éppen akkor botorkál arra (előtte elég kemény estéje volt), beleszeret a lányba.

Közben az alantasok is szervezkednek, szövögetik gonosz kis terveiket – amúgy a könyv elolvasása után gondolkodnom kellett, hogy mit is csinálnak ők.

Rhage és Mary szerelme azért akadályos kicsit, mert Mary ember. Ehhez, még ha hozzá tesszük, hogy halálos beteg is, kapunk egy jó kis bonyolult egyenletet. Miután megismerkednek, és miután Rhage több ízben is parancsba kapja, hogy NE tegye: elviszi Mary-t randizni, a többi meg jön magától. Persze mivel több ízben is parancsot tagadott, nem úszhatja meg büntetés nélkül.

Ebben a részben már előre van vetítve a Zsadist szál is. Szóval nagyon várom most a harmadik részt, de mivel kicsit besokalltam mostanában a vámpírokkal (könyvek, sorozat, film), azt hiszem, előtte azért olvasok mást. Viszont nagy csalódás lesz, ha nem ő jön. :)

3. Harcosok klubja

A történet:

„Amerika nagyvárosainak pincéiben egy titkos szervezet működik: ha egy éjjel az utca összes nyilvános telefonja összetörik, ők jártak ott; ha egy köztéri szobor óriás fémgömbje legurul talapzatáról, és szétrombol egy gyorsétkezdét, az az ő művük; ha egy elegáns bank parkolójának összes autóját rettentően összerondítják a galambok - az sem véletlen. Vigyáznak a leveleinkre, átveszik telefonüzeneteinket, kísérnek az utcán: és még csak készülnek a végső dobásra: a nagy bummra... Pedig az egészet csak két túlzottan unatkozó jóbarát találta ki: azzal kezdték, hogy rájöttek, nincs jobb stresszoldó, mint ha alaposan megverik egymást. Pofonokat adni jó. Pofonokat kapni jó. Számukra ez a boldog élet szabálya.
A történetet egy jól szituált, de cinikus és kiábrándult fiatalember meséli el. Nevét nem tudjuk, néha Jacknek hívja magát. Önismereti terápiás csoportokba jár, mégsem kerül közelebb valódi énjéhez és embertársaihoz. Véletlenül összeismerkedik Tylerrel, akiben felfedezi hiányzó tulajdonságait. Tyler egy különös, titkos társaság megalapításával próbál megszállottan úrrá lenni a világ káoszán.”

Nem tudom, hogy meg akarom-e egyáltalán nézni a filmet ezek után. A végére már úgy voltam, hogy vagy én is elkezdek lövöldözni, vagy vonat elé sétálok. Örülök, hogy csak 240 oldalas könyv volt, biztos, hogy tovább nem bírtam volna. Mondjuk az utolsó fejezet az elég jóra sikerült, de összességében nem nagyon tetszett, viszont azt elismerem azért, hogy jó könyv. Én is néha megborulok, és akkor átérzem mennyire szar az élet, de ami ebben a könyvben volt... Borzasztó negatív!

„- Nyisd ki a szemed – szól Tyler, arca könnyektől maszatos. – Gratulálok. Egy nagy lépéssel közelebb kerültél a mélyponthoz. Most már érted, hogy az első szappant áldozatkész mártíroknak köszönhetjük.

Gondoljunk csak a gyógyszerkísérletek tengerimalacaira.

Gondoljunk a világűrbe fellőtt majmokra.

Haláluk és fájdalmuk nélkül, önfeláldozásuk nélkül – bólogat Tyler – sehol sem tartanánk.”

Kedvenc karakter: -

4. Fekete tőr testvériség III. – Megsebzett szerető

Úgy falom Ward könyveit, mintha muszáj volna, pedig nem. Alig vártam, hogy végezzek a Harcosok klubjával, hogy elkezdhessem ezt is. Ehhez hozzá járult az is, hogy azt hiszem rajongó lettem, valamint az is, hogy az előző könyv… khm… enyhén szólva is vidám természetem ellen szólt, ezért egy limonádéval kellett helyre zökkentsem az egyensúlyt.

Tudom, hogy még „csak” három könyv, de azt már most megállítom, hogy ez volt a kedvencem (eddig). Ha rangsorolni kéne: első helyen ez áll, a második a második kötet, és a legkevésbé az első kötet tetszett, bár egyre inkább érzem, hogy így kerek egész eddig a történet.

A harmadik kötet főszereplője Zsadist – ahogy azt reméltem is. Zsadist vérrabszolga volt pár évszázaddal azelőtt. Mivel a bántalmazás minden módját kipróbálták rajta, nem bízik az emberekben, nem szereti az embereket – úgy általában meglehetősen antiszociális a lelkem.

Az előző részben már megjelent Bella alakja, a mostani kötet azzal kezdődött, hogy a testvériség tagjai őt keresik, hiszen elrabolták. Zsadist, aki korábban enyhén szólva is gonoszan bánt vele, megszállottan kutatja. Nem tudja megmagyarázni magának hogy miért, nem talál magában érzelmet, csak a testi tűneteket látja, de azokat meg nem tudja mire vélni.

Nagyon tetszett ebben a könyvben, hogy volt jellemfejlődés. És ugyan elsősorban Zsadistról szól a könyv, az első részben megismert Butch-ra is felkaptam a fejem, hogy hoppá, itt egy karakter, akire jó lesz odafigyelni.

Tetszett, hogy Zsadist nem lesz egyik percről a másikra egy szerelmes hős, hanem keresi az rézéseket magában, hogy mi miért van, miért hat rá Bella úgy ahogy. Egy annyi szenvedést átélt embernél pszichológiailag csak így tudom elképzelni a „gyógyulási” folyamatot. Szóval Ward ezzel nagyon oda tette magát, nekem nagyon tetszett. Úgy éreztem, érzem, hogy még kidolgozva is jobban van, mint például az előző részben Rhage-é, pedig azt is nagyon jól eltalálta az írónő.

Butchról csak annyit, hogy amikor az első kötetben megjelent, nos már akkor is jópofának tartottam, érezhető volt, hogy oké, nem lesz mellékszereplő, de olyan „jelentéktelen” volt. Olyan tipikus „jó zsaru”, aki nem mindig a bürokrácia és a rendszer által elfogadott eszközökkel harcol a jó dolgokért. Már a második kötetben éreztem, hogy na itt még ebből lesz valami, de annyira nem ragadta meg a fantáziámat a karaktere, aztán most a harmadik részben, amikor felbukkant már sokadszor valamelyik fejezetben, akkor kaptam fel a fejem, hogy álljunk csak meg! Ki is ez az ember? És mit is csinált eddig? Félelmetesen jól meg van alkotva a karaktere. Jobban, mint Zsadisté, pedig nekem ő a kedvencem. Úgyhogy a férfitől sokat várok még, mert remélem, hogy ő is nagy kedvenc lesz.

Visszatérve a „főszereplőkre”. Bella megmentését követően a testvérek élete kicsit felbolydul, egyrészt Zsadist viselkedése miatt, amit nem nagyon tudnak hova tenni, másrészt amiatt, hogy Phury – Zsadist ikertestvére – is gyengéd érzelmeket kezd a lány iránt táplálni.

És aközben az alantas, aki elrabolta a lányt, megrögzötten vissza akarja szerezni.

Összességében nagyon tetszett, imádtam, és legszívesebben, ahogy befejeztem, elkezdtem volna elölről. Csak a vége: végig attól féltem, hogy Z túl nyálas lesz… hát ez a része bejött. De azért emészthető volt, bár 1-2 oldalt kihagyhattak volna igazán.

„-Amikor a gyilkosságiaknál dolgoztál, sok szenvedő embert láttál, ugye? Olyanokat, akik elvesztették a férjüket, feleségüket… fiukat, lányukat. – Butch bólintott, Phury pedig folytatta. – Megtudtad valaha is, hogy mi történt velük?Úgy értem azokkal, akik itt maradtak. Nem tudod, feldolgozták valaha a tragédiát?

Butch megdörzsölte a szemöldökét a hüvelykujjával.

- Nem tudom.

- Na igen. Gondolom nem követted nyomon az életüket azután…

- De azt elmondhatom, hogy az ilyesmin soha nem lehet túljutni.

- Úgy érted, hogy azok a testek, amiket láttál még mindig kísértenek?

A zsaru megrázta a fejét.

- Kihagytad a testvéreket. Fiú és lánytestvéreket.

- Tessék?

- Azt mondtad, hogy az emberek elveszítik a férjüket, a feleségüket, a fiukat, a lányukat… és a testvéreiket.”

„Phury rémült arcot vágott, de átcsúszott az ágy túlsó felére, Zsadist pedig letette elgyötört tetstét a matracra.Amikor lefeküdt mellé, mindketten egyszerre sóhajtottak fel.

Z megdörzsölte a szemét.

- Tök ronda vagy a hajad nélkül.”

„(…) néha csupán egy hajszálon múlik, hogy két autó között nem történik halálos baleset.

Néha az ember életét egy icipici apróság is meg tudja változtatni… Vagy a másodperc tört része… Vagy egy kopogás az ajtón.”

Kedvenc karakter:Zsadist, Butch.

5. Farkasok a falban

A történet:

„Lucy biztos benne, hogy farkasok élnek a házuk falában, és ahogy mindenki mondja, ha a farkasok egyszer kijönnek a falból, akkor vége. A család azonban nem hisz neki… aztán egy nap a farkasok tényleg kijönnek a falból. De itt még nincs vége. Sőt Lucí harca a farkasokkal még csak most kezdődik.”

Neil Gaiman ezúttal mellényúlt nálam. Vagy én őnála, de mindegy is – egyre megy. Arra már rájöttem, hogy a képregények és én nem vagyunk egy műfaj. Én a betűket szeretem a könyvben, nem a rajzokat. Na éppen ezért volt csalódás a Farkasok a falban. Ez ugyanis egy kis füzet, képekkel, egy-egy mondattal leírva, hogy mi történik ott. Mikor elolvastam ültem, hogy oké… A téma nagyon jó. Az ötlet is, de egyszerűen ez, hogy kapok egy 10 perces kis valamit, amit én is meg tudtam volna írni… Tudom, nagyképűség, de szeretem azokat a műveket, amiben tényleg ülök és nem hiszem el, hogy valaki hogy meg tudja ragadni egy-egy kifejező szóval, leírással a dolgok lényegét. Mivel én erre nem vagyok képes, ezért nem lettem író, de Gaimantől többet vártam előzetes olvasmány élményeim alapján: Csillagpor, Coraline. És ezt valóban, én is meg tudtam volna írni.

Maga a vége nagyon lenyűgözött, tényleg teljesen Gaiman volt, azzal, hogy végigizgulsz egy sztorit, hogy mi történik majd, és aztán a vége mégis olyan, hogy nincs befejezve, és meg is van a katarzis, de ott marad a kielégületlenség is, hogy hát ezt még lehetne folytatni, de pont az benne a jó, hogy nem fogja, mert vége a könyvnek… Éreztem ennél a könyvnél is, de nekem kevés volt.

„- Szerinted megmondjam a többieknek – kérdezte tőle-, hogy elefántok élnek a házunk falában?”

Kedvenc karakter: -

6. Fekete tőr testvériség IV. – Életre keltett szerető

A történet Butch-ról szól, a rendőrről, aki az első részben csatlakozott a testvériséghez. Butch már a kezdetektől vonzódik Marissahoz, aki azonban a régi hagyományokhoz híven kell hogy éljen, plusz, mivel Butch ember, Marissanak pedig innia kell olykor egy másik vámpírból. Mivel Butch ember, ő kilőve.

A könyv elején Butch-ot (akit egyesek Bácsinak értettek, mikor meséltem róla :-D), elrabolják az alantasok, akikről tudjuk, hogy babahintőpor szaguk van, és ők a főgecik.Megkínozzák, próbálnak belőle kiszedni dolgokat, ami persze nem sikerül, és akkor még az Omega, aki aztán tényleg az überfőgeci megjelenik. Gonoszkodik egy sort, és valmai gusztustalan módon a testéből egy darabot Butch-ba helyez… Öhm… oké, ez így elég furán és félreérthetően hangzik. Tehát a kisujjából egy darabot, Butch hasába teleportál – hogy így tegye gonosszá. Vagy ilyesmi.

A testvériség megtalálja, megmenti, bár nem értik mi történik vele. Amíg lábadozik, Marissa vele van, és gondját viseli. Innentől a regény nagy része kiszámítható: sok-sok szenvedés a szerelemért.

De! Ennél a résznél éreztem először, hogy na végre izgulhatok a két oldal – jó és rossz – tervei, végkifejletei miatt. Itt éreztem először, hogy a könyvsorozat végre megindul valamilyen vágányon, hogy végre története is legyen, komolyabb cselekménye. Végre agyaltam rajta, hogy akkor most mi is történt Butch-csal, hogy is van ez, tényleg jó vagy rossz lesz a körülmények hatására. Végre nem volt annyira kiszámítható bizonyos dolgokat tekintve.

Amit nem értek: hogy eddig miért nem tűnt fel az ő karaktere. Az első részben még számomra jelentéktelen karakter most abszolút kedvenc lett (Persze az igaz nagy szerelem továbbra is Zsadist marad). Szerettem a stílusát, a beszólásait, egyszóval az én típusom volt az ipse. Butch totál nyerő volt ebben a könyvben.

„Butch fel akart állni. Igazán akart. (…)

- (…) Szóval úgy tűnik, visszatértél közénk, nem igaz?

- Ja élek, és virulok.

- Azt látom!

- De komolyan. Azon gondolkodom, hogy a jövőben belevágok az építőiparba. Most is épp azt vizsgálom, hogyan rakták össze ezt a fürdőszobát. Öregem, ez a padló remekül van leburkolva! Neked is meg kellene nézned!

- Mi lenne, ha visszavinnélek az ágyadba?

- Jó, de előtte még a lefolyócsöveket is meg akarom nézni.”

„(…) annyit megtanult, hogy dühösnek lenni sokkal jobb dolog volt, mint pánikba esni.”

„(…) minden terv, ami úgy végződött, hogy „és azután imádkozunk”, nem gondtalan kéjutazást ígért.”

Kedvenc karakter: Butch, Vishous.

7. Fekete tőr testvériség V. – Feloldozott szerető

Valahogy sejthető volt, hogy Vishous élete, szerelmi története következik.

Vishous biológiai anyáról elég érdekes dolgok derülnek ki már a könyv legelején. Amúgy nem is értettem, hogy ez az egyértelmű dolog, hogy nem esett le nekem eddig. Nem hiába mondják, hogy ha valamit el akarsz rejteni, akkor rakd jól látható helyre és a kutya nem jön rá, hol van.

Az Őrző a Nemző címet adja Vishous-nak, ami annyit jelent, hogy meg kell termékenyítenie a vámpír nők kiválasztott csoportját, hogy ezzel növeljék a faj létszámát. Vishous repes az ürömtől örömtől. Miután elfogadja a felkérést, bár nagyon nem is tehetne mást. Megsérül egy harcban, és egy emberi kórházba kerül, ahogy a doktornője… túl csinos ahhoz, hogy továbbra is ott maradjon más férfiak társaságában. Szóval Vishous elhagyja a kórházat, és Jane is vele tart. Habár ha elkábítanak, és eszméletlenül kicipelnek a hátukon, az ember lánya nem is igazán tehet mást, mint hogy szó nélkül egy izompacsirtával tart.

Természetesen közelebb kerülnek egymáshoz, és kialakul a BIG LOVE. Amit megnehezít, hogy Vishoust más feladatra jelölték ki.

Közben, hogy ne legyen fenékig tejfel az élet: az alantasok is szervezkednek, sosem adják fel.

Tart a kiképzés, és megtudjuk, hogy Phury igen csak rá van kattanva a vörös füstű dohányra. De azért vannak neki jó pillanatai: amikor Vishoust már nagyon nyomja a felelősség terhe, hogy bizony-bizony ott van az a 40 nő, és csak kéne tenni már valamit, Phury úgy dönt, hogy mi sem egyszerűbb? Cseréljenek. Neki nincs párja, évszázadokig tartotta m,agát a cölibátusi fogadalmához, itt az ideje, hogy élvezze az életet – in medias res, rögtön 40 nővel. Persze ennél mélyebb dolgokról van szó, de elég az hozzá, hogy az Őrző belemegy.

Élhetnének boldogan csak közben Jane-t lelövik.

Tudom, hogy tetszett a regény, és tudom, hogy a karakterek is nagyon jók voltak, de mivel ilyen sokat vártam azzal, hogy megírjam az összefoglalót úgy kicsúszott az emlékezetemből egy csomó minden. Pedig lehetne még róla írni. :-)

Tetszett ez is, szerettem, bár Vishous szexuális élete enyhén fogalmazva is elborult az én finom kis lelki világomnak. Ha két szóval kéne jellemezni: hangyányit beteges.

Kedvenc karakter: Butch.

Augusztusi könyvösszegzés - 2011

1. Dalma – Egy különös lány nem hétköznapi élete

Fejős Éva Cuba Libre könyvében bukkant fel Havasi Dalma karaktere. Nem, nem olvastam. Valami limonádéra vágytam, mert Elfújta a széltől kissé elment a kedvem. Értsd túl hosszú – de nem ez a probléma, hanem, hogy unom a karaktereket. :) Ez nálam gyakorta jelent problémát.

Na de Havasi Dalma: okos lány, fotografikus memóriával, és koraérettséggel. Ha hihetünk neki, 3 évesen már úgy túldramatizálja a dolgokat, mint egy kamasz, és bár nem érti pontosan, ami körülötte zajlik, azt egy felnőtt megállapításaival teszi.

Sokan csúfolják, mert az apukája otthagyta őket, illetve azért is, mert kubai. Egyébként ez teljesen hihető: gonosz kis szörnyetegek tudnak lenni a gyerekek.

Dalma okos gyerek, de nem szereti túlzottan a kötöttségeket, mint például az iskolát. Úgyhogy néhányszor elkerüli azt, amit az édesanyja nem díjaz túlzottan. Dalma meg azt nem díjazza, hogy az anyukája hozzá akar menni egy férfihoz, akit nem szeret, és nem is az apukája.

Aranyos kisregény volt, Dalmát néhol nagyon nem bírtam a stílusa miatt. De amit nagyon megjegyeztem, és Fejős Éva a „lefikázása” miatt elmehet a fenébe: Dalma jele az oviban ház volt, és Dalma szerint ezért mindenki csúfolta, de hát nem ő tehet róla, hogy csak azt a szart kapta. Na most: az én jelem is házikó volt, és csak, hogy tudjátok: én nagyon szerettem, és ezerszer jobb, mint a létra, vagy a pöttyös labda, vagy bármi más. Én büszke kis házikó voltam!

A könyv maga pedig nem rossz, azt hiszem, Fejős Évával még majd próbálkozunk.

Kedvenc karakter: Zoli.

2. Sabrina

Mindig is nagyon szerettem a Julia Ormond és Harrison Ford főszereplésével készült filmet. Aztán múltkor megláttam a könyvet, és nem tudtam nem megvenni. Szerencsére nem került sokba. :)

A történet Sabrináról szól, aki egész életében szerelmes volt Davidbe. Apró probléma, hogy David a gazdag család kisebbik fia, míg Sabrina az őket szolgáló sofőr lánya.

Az édesapja Franciaországba küldi egy kis időre, hátha ott elfelejti a férfit. Amikor visszatér gyönyörű, érett fiatalnőként látja viszont David.

Ami már csak azért is problémát jelent, mert mindig is szoknyavadász volt, most azonban már menyasszonya is van, aki ráadásul egy nagy cég tulajdonosának a lánya, és David házasságával az ő cégük igencsak előnyös egyesülésre tenne szert. Ezért David bátyja Linus közbe lép, hogy megakadályozza, hogy öccse butaságot csináljon. Persze közben történik néhány dolog, amire ő maga sem számított.

Nem egy nagy szám a könyv, de nem kell meglepődni, hogy a forgatókönyv alapján készült, ennek ellenére én imádtam. Természetesen ugyanaz, mint a film, de attól még jó volt olvasni.

Kedvenc karakter: Linus.

3. Az ezüsttrón

Hihetetlen de igaz. Ismét Narnia krónikái. Hatodik rész, és nagyon jó volt. Bár minden résszel úgy voltam, és ez alól ez sem volt kivétel, hogy mindig lendületesen megindultam, majd valamiért mindig minden könyvnél a közepe táján belassulok, pedig izgalmas.

A történetben ismét felbukkan Eustace, aki az előző részben Lucy-val és Edmunddal vágott neki narniai kalandjaiknak. Most Jill-lel az iskolatársával kerülnek a különös világba.

A feladatuk, hogy az évekkel korábban elrabolt Rilian herceget kiszabadítsák. Útjukon elkíséri és segíti őket egy mocsári flanga is, Borongány, aki egyébként a létező legnegatívabb ember… flanga akit csak hátán hordott a föld. :)

Természetesen maga Aslan nem maradhat el, és a tanúlság a végéről. Kedves kis mese barátságról, szeretetről. Csak a szokásos.

Kedvenc karakter: Borongány.

4. A végső ütközet

Nemcsak a narniaiak életzében, de az enyémben is a végső ütközett volt. Mivel már csak ez az egy rész volt vissza, és az előző részt is 2 nap alatt kivégeztem, úgy gondoltam, akkor mielőtt folytatom az Elfújta a szelet (amire már annyiszor utaltam, hogy most már tényleg majd annak a részletezése kéne, hogy jöjjön), bevégzem Narnia utolsó történetét.

Nem is tudom, hogy mit mondjak. Csalódás volt? Ez nem lenne teljesen igaz. Katartikus? Pláne ugyanaz a szitu.

A végső ütközet egy álnok majom még álnokabb tervével kezdődik. Barátját a csacsit, beöltözteti oroszlánbőrbe, és azt hazudja, hogy ő Aslan.

Mivel Aslan már évszázadok óta nem járt Narniában, az állatok és meberek messziről nézve, el is hiszik. Az éppen trónon lévő Narnia király pedig… Elhiszi, hogy minden rossz tett Aslan parancsára történik, és egészen addig nem is lép közbe, amíg úgy nem érzi, hogy súlyos becstelenség érte az övéit.

Persze a túlerővel szemben nem tehet semmit – hamarosan fogságban találja magát. De nem Narnia lenne, ha a mi világunkból nem kaphatna segítséget. Eustace, Lucy, Peter, Edmund, Jill, az első részből megismert Polly és Diggory is együtt veszik fel a harcot a csalókkal a király oldalán.

Kedvenc karakter: Tirian.

5. Elfújta a szél

Ki ne ismerné Margaret Mitchell klasszikusát? Még az is tudja, miről szól, aki sosem látta a filmet, vagy olvasta a könyvet.

Scarlett O’Hara gyönyörű, fiatal, eszes, és nagyon szerelmes. Utóbbival csak az a baj, hogy a férfi akit szeret, mást vesz feleségül. Scarlett világában a legnagyobb problémát az jelenti, hogy kellően szorosra legyen fűzve a fűzője, és lehetőleg minél több férfi szívet törjön össze. Mígnem kitör a polgárháború Északiak és Déliek között. Scarlett megszokott világa felborul, és nemcsak azért, mert elhamarkodottan férjhez megy, hogy Ashley-n bosszút álljon, amiért nem őt veszi el, hanem mert rá kell jönnie, hogy a háború mégsem csak annyira a férfiak dolga.

A jó létből teljes szegénységbe süllyed, ahonnan csillogó gazdagságba jut.

Az évek során mindig fel-felbukkanó Retth Butler pedig mindaz, amit Scarlett szeret és gyűlöl. Retth az, aki nyers modorával, mindig kimondja az igazat, és amit gondol, ezzel egyszerre sérti Scarlett-et, és le is nyűgözi.

Miközben zajlik a háború Scarlettnek ki kell találnia hogyan alkalmazkodjon a helyzethez, amikor a déliek elveszítik a háborút ismét alkalmazkodnia kell. Amikor az északiak csillaga áldoz le, megint más irányba kell terelnie az életét, ha mindazt, amit megszerzett, meg akarja tartani.

A hosszú évek során, sokan elhagyják, megvetik, egy ember van, aki mindvégig kitart mellette és hisz benne – Ashley felesége, Melanie. Ő az akinek a szemében Scarlett egyszerűen nem tud rossz lenni.

Nagyon jó korrajzot kapunk a polgárháború idejéből, arról, hogyan kezdett a néger-kérdés néger-kérdéssé válni, miért, és hogyan alakult meg a Ku Klux Klán. A rabszolgák élete, hozzáállása az egész felszabadításhoz, hogy akik segíteni akartak nekik, valójában embernek sem tartották őket, míg akik rabszolgaságban tartották őket, családtagnak tekintették őket (főleg aki már évtizedek óta szolgálta a családot).

Nagyon tetszett a könyv, igaz, hogy 700 oldal után már kezdtem unni a karaktereket, ezért is haladtam vele olyan lassan, hiszen már vagy 2 hónapja olvastam. Ezért hát mindig volt egy másik könyv, amit inkább olvastam. Nem tudom, miért a Harry Potter az egyetlen könyv, amiben nem tudom megunni a szereplőket több ezer oldalon keresztül sem.

Scarlett sokszor nagyon idegesített, tipikusan ez az üresfejű liba volt, olykor pedig tényleg mindenkit lenyűgözött azzal – többek között engem is – hogy mennyire értelmes, okos, és intelligens. Kissé  talán túl anyagias, és másokon átgázoló – ami azért olykor eléggé zavart, de összességében azt mondtam: azért kicsit mindenki szeretne Scarlett O’Hara lenni – még én is. Ő az a nő, aki még a jég hátán is megél, aki minden nehézségből emelt fővel jön ki, és nem csak látszatra, de valóban meg tudja tartani az erejét.

Kedvenc karakter: Mammy, Retth, Melanie.

„Majd holnap gondolok erre, Tarán. Akkor már el tudom viselni. Holnap majd kigondolok valamit, hogy visszaszerezzem Retth-et. Elvégre holnap az már egy másik nap.”

Aztán majd valamikor a Scarlett is sorra kerül.

6. Feketet tőr testvériség I. – Éjsötét szerető

Na ez az a könyv,a mit számtalanszor láttam reklámozni, de azt mondtam, hogy na nem… ezt biztos, hogy nem. Aztán láttam könyvesblogpajtik ismertetőjét róla, véleményüket, és azt mondtam: talán egyszer.

Most pedig, hogy volt kitől elkérni, gondoltam miért ne?

J.R. Ward 500 oldalas könyvének lényegét igen hamar összefoglaltam, miután elolvastam:

100 oldal szól magáról a cselekményről, a történésről (bunyó, stb.)

100 oldal szól a szexről… részletesen leírva és bemutatva.

a maradék 300 oldal pedig a szenvedésről, hogy: szeretlek, de nem szabad, de szeretlek, csak nem szabad… und so weiter, und sofort.

Jah és ez nem cselekmény sorrend, hanem összesítés.

Annyi a lényeg, hogy vannak a vámpírok ( a jó fiúk), és vannak azok, akik ki akarják nyírni őket (akik a rossz fiúk – értelemszerűen). Ezeknek a rosszfiúknak babahintő-por szagúk van, és mind egyformák: szőkék, halványbőrűek, jelentéktelenek… impotensek, úgy mellékesen.

Persze a vámpírjaink über-überek.

Az első könyv Warth és Beth szerelméről szól, ami egy kicsit emlékeztetett A gyűrűk ura Aragornjára és Arwenjére.

Warth a vak vámpírkirály, aki nem akarja vállalni a királysággal járó felelősséget, azt sem akarja vállalni, hogy megvédje barátja lányát, Beth-t, aki éppen vámpírrá alakulása előtt van.

Amikor azonban megölik Dariust, Warth mégis elvállalja Beth védelmét, a lány kezdeti nem túlzott örömére. Valljuk be őszintén: ha valaki ránk rúgná a lakásunk ajtaját, aki két méteres, és látszik rajta, hogy nem ártatlan bárány… hát mi sem örülnénk túlzottan, nemde bár?

Miközben küzd önmaga, Beth és a szerelem ellen, az alantasok (rosszfiúk) szövögetik gonosz kis terveiket, hogy hogyan tehetnének szert a Testvériség tagjaira – holtan.

Amikor rájönnek, hogy Beth kulcsfontosságú nemcsak a testvériség életében, de magáéban a királyéban, természetesen azonnal lépnek.

A végét kitalálhatjuk. Maradjunk annyiban, hogy ennyi erotikát már régen olvastam könyvben… vagyis lehet, hogy egyáltalán nem is. De most tényleg. Ponyva regény „horror” változatban. Úgy értem, már hozzászoktunk a vámpír-ember szerelmes párosításhoz (Twilight, Vámpírnaplók), sőt azért szexről is olvashattunk már (True blood), de azért amit ebben a könyvben művelnek, az már-már a pornó kategóriát is érinti.

De olvasható, lányoknak kifejezetten ajánlott – férfiak is tanulhatnak belőle, bár igaz, hogy a Káma Sutra azért még mindig talán olcsóbb - , főleg ha éppen valami limonádéra vágyik az ember a sok komolyság mellett.

Tetszett, úgyhogy a következő rész is hamarosan terítéken lesz.

Kedvenc karakter: Rhage, Zsadist.

Melindának ajánlva 6. - 5. (évadzáró) rész

Mi van már? Amikor választottam emberkéket, már kifogytam a jó ötletekből. Kicsit fiatal, kicsit éretlen, de itt van nekünk még egy a Narnia krónikáiból.

Skandar Keynes 20 éves, másban én még nem láttam, úgyhogy jöhetnek a képek.

Robinak ajánlva 7. - 5. (évadzáró) rész

Tudom-tudom. Trehány disznó vagyok. Ez van, kisebb gonbdom is nagyobb volt annál, hogy nőkről keressek képeket. Evvan!

Amy Adams a Bűbájban debütált, már ami engem illet. Gagyi, romantikus mese, gagyi történettel, de Patrick Dempsey-ért megérte... Totál megérte.

Majd ezt követte nálam a Szökőhév, ami aztán még nagyobb kedvenc lett. És szerintem nem egy tipikus szépség, de nagyon van benne valami természetes báj.

júliusi könyvösszegzés - 2011

Kapj el ha tudsz!

Mostanában az egyik legjobb olvasmányélményem volt, szinte 4 nap alatt elolvastam.

Frank Abangale története a regény. Hozzá kell tegyem, hogy igaz története.

Igaz történet arról, hogyan lesz egy alig 16 éves fiúból a világ legnagyobb szélhámosa. És nem túlzok.

16 évesen Pan Am pilótának adja ki magát, és szinte az egész világot bejárja, köszönhetően leleményességének, és annak, hogy idősebbnek néz ki a koránál. Két évig játssza a pilótát, egyszer igen közel kerül a lebukáshoz.

Majd beáll rövid időre ügyvédnek, majd 8 hónapig egy kórház sürgősségijén vezető, aki felügyel a rezidensekre.

Néhol vicces volt, néhol a fejemet fogtam, hogy hihetetlen, hogy még ezt is megúszta. Mázlista volt nagyon sokáig. Aztán persze megfizette az árát. Vagyis inkább törleszteni kezdett.

Egy dolgot fájlaltam a könyv végén. Jó vége lett meg minden, igazából ezt vártam volna tőle, de mégis „lezáratlan” volt. Jobban szerettem volna Frank Abangale tollából olvasni, hogy hogyan lett a rablóból pandúr, mint egy pár soros kis – még csak epilógusnak sem nevezhető – közlésben, ami igazából ilyen kis semmitmondó volt.

De jó ideje ez az első könyv, amit úgy olvastam végig, hogy sehol nem fintorogtam, miközben olvastam, és élveztem, minden sorát.

Kedvenc karakter: kissé igaz, ami a könyvben volt írva: egy bűnözőnek is szurkolhatunk: Frank Abangale. :)

Vámpírnaplók 7. – A visszatérés: éjfél

Ugyebár az előző kettőre azt mondtam, hogy… rossz. Nagyon rossz volt. Ez a rész most olyan volt, hogy fintorogva kezdtem olvasni, majd 20 oldal után azt vettem észre, hogy te jó ég, már 100 oldalnál, már 200 oldalnál tartok, és aztán meg már csak 20 oldal.

Damon a legutóbbi rész végén emberré vált. Ez kissé kiborította. Szeretne visszaváltozni a régi önmagává, és ezért sok mindenre képes. Többek között arra is, hogy visszatérjen a Sötét dimenzióba. Hogy-hogy nem, Bonnie-t is magával viszi.

A városban marad Elena, Stefan, Meredith és Matt. Meredithről közben kiderül néhány titok. Többek között, hogy démonvadász. Mindez elég összecsapott módon jut az olvasó tudomására, ami nyilván meg lesz magyarázva a későbbi részekben. Ezzel pusztán az a problémám, hogy amikor ezt írta az írónő – úgy tudom –, nem tervezte még a folytatásokat.

Amíg Damon a Sötét Dimenzióban kóvályog, Bonnie-t kissé lepasszolva, Fell’s Churchben is zajlanak az események, vérfarkasok rohangálnak mindenütt, és üldözik Mattet, és szintén elég összecsapott módon menekül meg ő is.

Majd Elena és Stefan is átmegy a Sötét Dimenzióba, hogy ők is kalandokba bocsátkozzanak, és a városban maradt Matték is megszerezzék a maguk kis diadalaikat.

Összességében nem volt rossz ez a rész, bár a vége… na az megint olyan, hogy talán, mégsem zártam le a Vámpírnaplók sorozatot. Természetesen vége van, de mégsem.

Elena kiakasztott a hisztijével. Stefan a minden, és jaj de szerelmes, de Damon a minden, és jaj de szerelmes. Persze, biztosan lehet egyszerre két pasit szeretni, szerelmesnek lenni mindkettőbe egyszerre, de mégis hogy képzelte? Akkor kivel akar majd élni mondjuk? Mert egyet választani kell. Á, agymenés, és fárasztás, ami jellemzi az ő karakterét, egyre kevésbé bírom. És most hogy így erre gondolok, annyira mégsem ingott meg az elhatározásom, hogy ezzel vége.

Kedvenc karakter: Mrs Flowers, Matt, Meredith.

Free hugs from Reni to all of us :)

Moziverzum

A pap

Hát érdekes filmje volt ez a napjainkban hódító vámpír őrületnek. Csodálkoztam, hogy sehol egy szerelmes pár, akiknek az egyik fele vámpír, a másik fele egyszerű halandó.

Ebben a filmben a vámpírok 3 fajtája létezik, habár a papok, akik anno harcoltak ellenük, csupán kettőről tudnak: 1. a kis gusztustalan nyálkás izék. 2. A vámpírok szolgái, talpnyalóik, akik amolyan selejtnek számítanak, és végül az ember, akiből megszületik az embertestű, de vérszívó vámpír.

A szereposztás nem volt rossz, sőt néhol egészen vicces volt. Cam Gigandet, aki az ALonyat első részében a főgonosz kis vámpírfajzatot játszotta, ezúttal ember volt, és jó is ráadásul – de a műfajtól úgy látszik, nem tud elszakadni, akárcsak Stephen Moyer, aki szintén embert játszott a True blood sorozatban megszokott vámpír Bill Compton helyett. Szegénynek nem volt túl sok alkalma arra, hogy színészi képességeit jobban is megmutassa, mert a másfél órás filmben talán ha összesítve jutott neki 3 perc játékidő.

A történet annyi egyébként, hogy vannak a papok, aki hosszú időn keresztül háborúban álltak a vámpírokkal, és amikor legyőzték őket, már nem volt rájuk szükség, ezért a társadalom más rétegeibe kellett beilleszkedniük. De mivel máshoz nem értettek, hát eléggé kirekesztődtek. És amikor ismét veszély fenyeget, senki nem veszi komolyan az egyik Pap figyelmeztetéseit.

Mondjuk ez is vicces volt: mindnek Pap volt a neve. Ha bementek egy száz fős terembe, honnan tudták, hogy kihez szólnak?

Szóval a Pap (Paul Bettany egyébként) elindul, hogy szembeszálljon a gonosszal, a gonoszokkal. Persze segítsége is akad, és természetesen tudhatjuk, mi a vége. És azt is, hogy nagyon folytatás szagú a lezárása.

Legalább nem Edward/Bella ömlengése… 7/10.

A dilemma

A bemutatója alapján annak idején nagyon tetszett, úgyhogy gondoltam majd megnézem. El is jött az ideje. Van benne két pár: Ronny és Beth, Nick és Geneva. Ronny és Nick munkatársak, és jó barátok. Ronny egy nap meglátja Nick feleségét egy másik férfival, és ebből indul elvileg a humoros helyzetek tömkelege.

Amiből csak keveset… nagyon keveset látunk. Ronny el kezd leskelődni Geneva és a pasija után, amiből rengeteg titkolózás adódik, ami végül ahhoz vezet, hogy azt hiszi mindenki, hogy Ronny-nak ismét fogadási problémái vannak. Még Beth szüleinek az 50 éves házassági évfordulóját is tönkreteszi egy rögtönzött beszéddel, ami igazából Nick feleségének szól, de természetesen ezt rajtuk kívül senki sem tudja, úgyhogy elég hülyén veszi ki magát.

A bemutató alapján kicsit többet vártam volna tőle, de azért voltak benne jó poénok. Felejthető, de egyszer ki lehet bírni. 5/10.

Ő a megoldás

Sandra Bullock idétlen kis vígjátéka Bradley Cooperral. A történet lényege, hogy van a munkamániás, de egyébként boldog csaj, aki semmi mással nem foglalkozik az életben, mint a rejtvényekkel – mert, hogy rejtvénykészítő. Az anyja beszervez neki egy vakrandit, amire nem akar elmenni, de miután meglátja a pasit, meggondolja magát. És kissé furán adja a férfi tudtára, hogy tetszik neki: bizony be nem áll a szája, és olyanokat hord össze, hogy mindenkire a frászt hozná, és mindenki más is azt gondolná, hogy őrült…

Ezért természetesen Steve elmenekül előle. Csakhogy Mary félreérti a jeleket, és megy utána. Mindezt tetézi, hogy Steve főnöke úgy gondolja jó móka, ha Mary abban a hitben van, hogy Steve kedveli, csak fél kimutatni, és nézi, ahogy a férfi próbál elmeneküli.

Voltak benne vicces jelenetek, de azért ez a film is felejthető. Valahol a közepénél volt egy jó kis monológ, azt ki akartam írni, de már nem emlékszem melyik volt az, de még meg fogom keresni.

Snadra Bullock filmjeit általában szeretem, néha azért mellé nyúl. Ez is egy olyan. Jó-jó, de láttunk már jobbat is. 6/10.

Figyelemelterelésnek jó volt mind három, mondjuk.

Kosztolányi Dezső: Vágyódás

Ha majd a sok hazugság véget ér! 
s te megszeretsz szilaj szerelmemér',

ha nem lesz szíved már, hogy megtagadj 
s pirosra gyullad arcodon a fagy

s forró tüzes vér-rózsa nyíl reája; 
aranyhajad fojtó Niagarája

elönti sápadt főm s fejem felett 
örök tavaszt ragyog rám két szemed

és átfog két kar, perzselő, fehér... 
Ha majd a sok hazugság véget ér!!

Robinak ajánlva 7. - 4. rész

Rachel McAdams-t először... nos nem is tudom, melyik filmben láttam. Azt hiszem a Bajos csajokban Lindsey Lohan oldalán, csak akkor még nem nagyon figyeltem fel rá, hogy az ott ő.

Aztán kevésbé csíptem a karakterét a Szerelmünk lapjaiban, majd megnéztem az új Sharlock Holmes filmben Robert D. Jr. oldalán, és szívembe zártam Az időutazó feleségében.

Melindának ajánlva 6. - 4. rész

Ben Barnes a nArnia krónikái című nagy sikerű filmsorozat Caspian herceg című részével jelent meg a köztudatban. A címszereplő karaktert alakította, nem is kevés sikerrel.

Ezt követően szerepelt a következő epizódban is: A Hajnalvándor útjában. Igazán nagy szerepet azonban a Dorian Gray-ben kapott, illetve én még láttam a Könnyed erkölcsökben Jessica Beil és Colin Firth oldalán. Tehetséges fiatalember, annyi biztos.

Kosztolányi: A hosszú, hosszú, hosszú éjszakán

A hosszú, hosszú, hosszú éjszakán

ágyamra ül fásultan a magány

és rámtekint és nézdeli magát

és fésüli hosszú, hosszú haját.

Eszelős hölgy. A szeme oly szelíd

és bontja, oldja tornyos fürtjeit

és oldja, bontja - percre perc enyéz -

és újra kezdi mindig. Sose kész.

 

És oldja álmom, bontja gondomat,

álomtalan partokat hívogat.

Ha szunnyadok, csörrennek fésűi,

hosszú haját nevetve fésüli.

Csak hallgatom álomban, éberen,

hogyan motoz-motoz az éjjelen.

Most újra kezdi. Végtelen haja

oly hosszú, hosszú, mint az éjszaka.

 

 

 

 

 

Júniusi könyvösszegzés 2011

Melindának ajánlva 6. - 3. rész

Na most William Mosley azért került be ebbe a postba, mert amikor előre összeraktam a pontozandó személyeket, nagyon nem jutott eszembe senki. Aztán majd a későbbi postokban látni fogjuk, hogy kreativitásom megjavult.

Ő pedig a Narnia krónikái egyik gyerkőce, ami már csak azért is vicces így leírva, mert hogy nem sokkal fiatalabb, mint mi.

Nekem személy szerint... nem az esetem, és akkor finoman fogalmaztam, de maga a karaktere egészen kellemes a két Narnia részben, amiben szerepelt. (Te jó ég, még abból is vissza van 2 könyv, azt is el kéne már olvasni... - idén meglesz, ez egy fogadalom...).

Robinak ajánlva 7. - 3. rész

Jessica Biel szintén a Hetedik Mennyország egyik női főszereplője. Ő volt a legidősebb lány a családban. Nem igazán volt a kedvencem, sőt kimondottan zavart a karaktere olykor.

Aztán feltűnt filmekben: kisebb nagyobb mozikban, míg mostanra azt mondom, hogy egészen tehetséges színésznő lett belőle. Nem nagyon volt szimpatikus, de a Valentin napban elég kedvelhető volt, úgyhogy jobban odafigyelek a filmjeire. Ezért is fogom majd megnézni a Könnyed erkölcsöket.

Na de nézzük a pontokat.

...bookworm...

Mit gondoltok, mennyire van olvasási elvonási tünetem? Nagyon. Már hetek óta szenvedek A Mester és Margaritaval, és ki van tőle teljesen az agyam. Már csak 50 oldal van vissza, de szerintem sose érek a végére. És csak sorakoznak, és sorakoznak az elolvasásra váró könyvek...

Például a Vámpírnaplók... sokadik része. Már az éjjel azt álmodtam, hogy végre befejeztem Bulgakov regényét, és nézegettem, hogy na akkor álljunk neki Vámpírnaplóknak, úgyis csak 100 oldal. Még háborogtam is, hogy mi az, hogy ilyen rövid. De hát mondom ez nekem egy délután, és akkor még aznap tudok újat is kezdeni. Azt is kiválasztottam, hogy mit, de persze elfelejtettem. :)

Erre reggel kinyitom a szemem, és az első gondolatom: milyen 100 oldal!? Van vagy 600!!! De sebaj, ez jel, úgyhogy azt fogom olvasni, ha végre végzek a Mesterrel...

Szombatra meg annyi mindent beterveztem, nem tudom mire lesz időm, de addigra be akarom fejezni ezt a.... könyvet, és visszaviszem a könyvtárba, úgyhogy a könyvtár látogatás tutira meglesz szombaton. Remélem, nem hozok ki könyvet. :P Még egy úgyis itt van.

Robinak ajánlva 7. - 2. rész

Beverley Mitchell szintén a Hetedik mennyország egyik szereplője volt. Nagyon mást róla nem is tudok mondai. Kedveltem a karakterét, bár tény, néha elég irritáló volt. Ezen kívül azt hiszem, még szerepelt a Fűrész egyik részében is, de ebben nem vagyok biztos. :)

Szerintem csinos, és már csak azért lettem volna a helyében, mert George Stults játszotta a férjét. :)

Melindának ajánlva 6. - 2. rész

John Cusack annak idején a Fegyencjáratban keltette fel a figyelmemet. A fiatal kis rendőrtiszt szerepében szerintem elég nagyot alakított, majd ezt követően, ha láttam ilyen olyan mozikban, mindig megállapítottam, hogy jól játszik. Nekem személy szerint Az ítélet eladóban lopta be magát a szívembe.

Heti filmek

A király beszéde

Nagyon tetszett a film, azért szántam rá magam, mert esélytelen, hogy mostanában kezembe kapjam a könyvet. Itt áll ugyanis a Kapj el, ha tudsz, meg Christopher Moore néhány könyve, és akkor a Melindától kölcsön kapott kettőről ne is beszéljünk. :)

A film VI. György – aki egyébként Albert – trónra kerüléséről szól, egészen pontosan arról, milyen nehézségekkel kellett szembenéznie. Dadogott, ebből fakadóan pedig utálta a közönséget, és a nyilvános szerepléseket. Ami valljuk be, elég kínos, ha az ember király akar lenni.

Bertie mindent kipróbál, számos szakember próbál segíteni rajta, míg nem egy nap összehozza a sors – vagyis inkább a felesége – Lionel Louge-gal, az állásnélküli amatőr színésszel. Ezzel meg is nyílik az út Albert előtt, hogy Anglia leendő királya legyen.

Szeretem a történelmi filmeket, és szeretem Anglia történelmét, a királyai történetét. Egyértelmű volt, hogy ez a film siker lesz nálam. Colin Firth bámulatosan jól játssza a szerepét, ami nem meglepő tőle, de annyira nem szokhattuk még tőle a komoly szerepeket. Örülök, hogy tényleg bizonyította, hogy remek színész, és nem csak a butuska kis romantikus filmek hőseit tudja jól ábrázolni. És bár magasztalom Colin erényeit, azt meg kell említsem: Geofrey Rush alakítása jobban tetszett. Ettől függetenül nem vitatom el Firth Oscarját. :)

RED

Na ez megint egy olyan film, hogy már láttam az előzetesét, meg is állapítottam, hogy meg akarom nézni, de aztán nem kerestem, míg végül véletlenül megnéztük.

A film veterán CIA ügynökökről szól, akik rájönnek, hogy hiába is mentek nyugdíjba, a kormány és ellenségeik keze még a Nyugdíjfolyósítón keresztül is utoléri őket. Bevallom a filmkezdése nem volt túl bizalomgerjesztő. Konkrétan, belevágott mindennek a közepébe, és nem tudtad, hogy mit meg miért. Azonnal pörgős, meg robbantós, meg lövöldözős, és állsz, hogy oké, én ezt értem, de nem fogom fel. És aztán rájössz, hogy majd ahogy megyünk előre, úgy derülnek ki a turpisságok.

Néztem az elején a stáblistát. Bruce Willisről tudtam, de mikor megláttam John Malkovich nevét, már megnyugodtam, Morgan Freeman neve után pedig úgy voltam, hogy rossz film nem lehet.

És valóban: kellemes szórakozás azoknak is, akik egyébként nem szeretik az akciófilmeket, mert humoros, jó beszólások vannak benne, és a színészek is hozzák a formájukat.

Májusi könyvösszegzés 2011

Abigél

Szabó Magda regénye már régóta foglalkoztatta a fantáziámat. Örülök, hogy csak most olvastam el, bár előbb is lehetett volna. Olvasom ezt a sok mai regényt, némelyiket több, némelyiket kevesebb mondanivalóval, vagy éppen a fantasy kategóriákat, és a legtöbbjét élvezem is, és jó kis olvasmányélménnyel leszek gazdagabb. De Szabó Magda Abigélje más volt. Több. Olyan érzések kavarogtak bennem, mint már régen. Utoljára talán a Szent Péter esernyőjénél éreztem ezt: olvasni, olvasni, és izgulni, hogy mi lesz a vége.

A főszereplő Vitay Georgina, bekerül a Matulába, ami egy szigorú, vallási szellemű iskola. Nem érti, apja miért íratta át oda, miért kell elhagynia a barátait. Gyűlöli az ottani rendet, a szabályokat, és a gyerekek által meghozott szokásokat. Ez az utálata hozza olyan helyzetbe, hogy kiközösítik, és a regény feléig szinte senki nem szól hozzá.

Aztán ahogy az lenni szokott, megenyhülnek, és hála az igyekezetének, megbocsájtanak neki, hogy aztán együtt még több huncutságban vegyenek részt.

Az elejétől a végégig tetszett a regény. Vitay ugyan a legelején kihozott a sodromból. Teljesen megértettem a matulásokat, hogy miért haragudtak meg rá. Egy olyan titkot árult el pusztán haragból, és elkényeztetettségből, ami annak a szigorú intézménynek a falai között egy menedéket nyújtott a világtól elszakított lányoknak. Önző módon csak magára gondolt, és arra, hogy neki milyen rossz, azt végig sem gondolta, hogy a többi lány is talán ugyanúgy nem szereti, de mégis alkalmazkodik.

Először nem is érdekli, hogy haragszanak rá, hiszen tervei szerint úgysem marad sokáig, csakhogy akkor apja elmondja, hogy miért is vitte a Matulába. Ahogy Georgina megérti, hogy miért volt szükség erre az intézkedésre, már nekem is kezd szimpatikussá válni, főleg, hogy aztán társaihoz való viselkedése is megváltozik.

Az első döbbenetet olvasás közben az okozta, hogy Abigél – előzetes feltételezéseimmel ellentétben – nem egy diakonissza az intézményből, hanem egy… szobor. Vitay nevetségesnek találja Abigél legendáját, hogy a szobor bárkin is segítene. Addig a napig, amíg ő maga nem kap egy levelet Abigéltől. Sajnos lelőtték a poén egyik felét, úgyhogy már az elejétől sejtettem, hogy ki Abigél igazából, így egész másképp ítéltem meg a személyét, mint amit a könyv sugallt az elejétől.

Részletesen be vannak mutatva az egyes szereplők, az események logikusan követik egymást, és mint mondtam: izgalmas. Felkerült a könyvlistámra is, mert azt hiszem, még el fogom olvasni párszor. Kedvenc lett!

Kedvenc szereplő: Tormai Piroska, Zsuzsanna.

Gyilkosság Mezopotámiában

Ismét egy Poirot regény. Ismét nem csalódtam. Ismét fantasztikus volt.

Viszont valami régről derengett: láttam a filmet, és emlékeztem, hogy ki ölte meg az áldozatot. Bár ennek ellenére kételkedtem, és mindig vádoltam valakit, akire éppen ráterelték a gyanút, vagy akit gyanúsan ártatlannak bélyegeztek.

A történet egy nőről szól, aki állítólag fenyegető leveleket kap halottnak hitt férjétől. A lényege az, hogy sose merjen férjhez menni máshoz, mert akkor megöli. Eltelik sok-sok év, és nem történik semmi, azonban a levelek hamarosan megjelennek ismét. Majd jön az első gyilkosság, amit általában egy második követ (napszemüveg fel, balra el), és színre lép Poirot, a világ legnagyszerűbb detektívje, és mindent megold. Ez a pasi folyamatosan lenyűgöz engem, és ha hús-vér személy lenne, nagyon szeretnék vele személyesen is találkozni.

Kedvenc karakter: Poirot.

A vámpír vonzásában

Na ezt a könyvet csak azért választottam, mert Csernus Imre is bejegyzett benne. Őszintén? Csalódás volt elejétől a legvégéig. A könyv úgy épül fel, hogy egy fejezet Mörk Leonóra írása, egy pedig egy pszichológus, vagy más szakértő elméleti boncolgatása a vámpirizmus, mint jelenség létéről. Nem is lenne vele semmi gond, ha magáról a vámpírokról lenne benne szó, arról, hogy mi ez a nagy érdeklődés újabban a vámpír műfaj iránt, ami - és talán ez az egyetlen jó gondolat az egész könyvben – nem is annyira új keletű, mint gondoljuk, csak most tűnt fel. De nem – ez a könyv egy az egyben próbálja megmagyarázni az Alkonyatot, hogy Edward miért is van úgy belebolondulva Bellába, illetve fordítva.

Nem mondom, egy-két értelmes gondolatot felfedeztem az írónő megjegyzéseiben is, de egyébként… Nos ő tipikus példája annak, hogy lássuk: vámpírok? Kell egy könyv, valami összehányt anyaggal, rakjunk az elejére vámpírt, és el is adhatjuk… és milyen igaza van.

A szakértők fejtegetésével sem mindegyikkel értettem egyet, mármint nem igazán értettem, hogy mit is akar kifejteni, mit akar az értésünkre adni. Pár helyen találtam csak meg azokat a gondolatokat, amik tényleg arra válaszolnak, hogy mi ez a nagy érdeklődés, hogy lettek a rettegett vámpírokból egyszer csak szerethető, izgató lények, akiknek gyakorlatilag fokhagymás öntettel kínálod fel magad tálcán… jah bocs, a fokhagymát kihagyod…

Csernus fejtegetése szokás szerint tetszett, nem értettem egyet mindennel, nem tudom, hogy egyeztetett-e Somával, mielőtt mindketten nevüket adták volna ehhez a könyvhöz, de kettőjüknél majdnem teljesen ugyanazt a gondolatot megtaláltam. Ami egyébként pozitív volt, atekintetben, hogy tetszett a fejtegetésük. Mondjuk Csernusnál megtaláltam jó néhány gondolatot, amiket A férfi, vagy A nő – már nem is tudom melyikben – című művében is olvashatunk. Csak kicsit más témára vetítve. Aztán a könyv Feldmár András boncolgatásaival zárul. Vagy nem zárul, ez érdekes, mert olvasod, olvasod, és egyszer csak így vége a könyvnek. Se egy összefoglalás, se egy hipotézis sehol… Most ne hogy azt higgyétek, hogy ilyen szőrszálhasogató vagyok, de egy elviekben komoly pszichológiai mitől elvártam volna. De semmi. Megállapítja, hogy jah mostanában gyanúsan divatba jöttek a vámpírok, felteszi a kérdést, hogy miért, majd kis történeti áttekintést kapunk, az első vámpírfilmektől elkezdődően a valós életből vett brutális példákon át (Báthory Erzsébet), egészen a mai irodalomig, ami nála úgy megreked az Alkonyat szintjén… filmes és könyves példában is. Minden példát, amit hoz Edwardhoz, vagy úgy általában az Alkonyathoz igazit. És most nem azért mondom, mert én szeretem, de pl. True Bloodot, csak megemlíti kétszer (igaz így is többször, mint a Vámpírnaplókat), és akkor arról az igen komoly nagy vámpír sorozatról még csak említést sem tesz, amit Ward írt. Ha már csak a romantikus vámpírokat akarta kiemelni. Igen sokat pedáloz a Dracula című filmmel, illetve A vámpír című könyvvel, de velük sem sokat foglalkozik egyébként.

És ezt így néhány fejezeten keresztül, amiket megszakítanak a szakértői vélemények. De azok is minek?

Igen, most lehetne mondani, hogy akkor csináld meg jobban, adva van a lehetőség! Igaz, és őszintén szólva, ha lenne egy kis energiám, neki is állnék a témának. Mindenesetre foglalkoztat, mert ez így ilyen formában, minden volt, csak élmény nem. Én alapból a szakértői véleményeket mondjuk interjúzva tudtam volna elképzelni. Kérdezni konkrétan, mire vagyok kíváncsi, mit akarok megtudni, mit akarok vele elmondani az emberek felé – mert így elég sokan elcsapongtak, szerintem. Mondjuk maga a téma jó volt, és nem azért, mert divat téma, hanem mert nagyon sok jó dolgot ki lehetett volna hozni belőle, amit meg is tettek páran itt-ott.

Kevdenc fejtegetés: Csernus Imre, Soma – bár nála volt olyan, ami abszolút levágta a biztosítékot nálam, hogy na ezt a töménytelen baromságot képtelen vagyok bevenni, de Csernus után az övé volt a legtetszőbb, és a legjobb gondolatokkal ellátott.

Talált tárgyak országa

Nagyon régóta készültem, hogy megint olvasok valamit Cecelia Aherntől. Minap elmentem mellette a könyvtárban és nem tudtam otthagyni.

Sandy kissé kényszerbeteg – megszállottan keresi, ami eltűnik. De nem úgy mint egy átlagember, hogy ha már nagyon nem találja, akkor legyint, hogy na jó érthetetlen, hova lett az a fél pár zokni. Nem, ő annál megszállottabb, minél érthetetlenebb. Felnőttkorára ezt eltűnt emberek keresésére vetíti át.

Éppen egy új klienssel kéne találkoznia, akinek az öccsét kéne megkeresnie, amikor Sandy váratlanul eltűnik. Míg környezetében mindenki nyugodt, tekintve, hogy Sandy máskor is csinált már ilyet, egy vadidegen férfi nem tudja mire vélni az eltűnését, ezért nyomozásba kezd.

Közben Sandy bolyong az erdőben, és előbb egy fura társaságra bukkan rá, majd rájön, hogy a társasághoz egy fura közösség is tartozik. Furcsa körülmények, és az a rengeteg fél pár zokni… Hamarosan rájön, hogy olyan helyre került, ahova az eltűnt dolgok, személyek. Alig hiszi el, amikor viszont lát olyanokat, akik után a családjuk kérésére, ő is nyomozott.

Az Utóirat: szeretlek című könyvhöz képest nem volt olyan jó – de már megtanultuk egy-egy írónál, hogy nem szabad magához hasonlítani, mert akaratlanul is egy mércét állítunk neki. Kellemes volt, szerettem, jól ötvözte az egyszerű kis női regényt a nők által vágyott egyszerű misztikummal. Volt benne varázslat, volt benne báj, volt benne szerelem, humor. Összességében nagyon tetszett, először voltak dolgok, amik zavartak: például, hogy azok közül az emberek közül Sandy miért nem juttatott haza egyet sem. Persze valahol tök érthető a pszichológiája, amolyan Számkivetett féle fordítás, hogy amikor a Tom Hanks által játszott karakter is hosszú évek múlva visszatér a civilizációba, nem érzi jól magát, nem nagyon tud beilleszkedni… pontosabban visszailleszkedni. Valami ilyesmi lehetett ebben a könyvben is az ok. De valahogy én most az abszolút irreális dologra, befejezésre vágytam, ahol minden olyan boldog véget ér, hogy épp csak el nem csöppen a sok boldogságtól. De azért örülök, hogy mégsem így történt, mert azért ennyi valóság kellett ebbe a bűbájos kis történetbe is.

A borítója is nagyon tetszett, mi kell még? :)

Kedvenc karakter: Bobby Duke.